Amikor kapunk meleget, hideget!

A frontok jönnek és mennek, és újabbak jönnek és ez így volt amióta világ a világ. A hatásától már akkor is szenvedtek, amikor nem tudták mi az, így ősi receptek is születtek az enyhítésére.

Szent Hildegárd híres Idegbor receptje a következőt javasolja. Fél kávéscsészényi fehérbort kis edényben felforralunk, de a kávés-csészében kevés hideg vizet tartunk készenlétben. A gyorsan forrósodó borba közvetlenül a forrás előtt beleöntjük a hideg vizet. Rögtön levesszük a lángról, beleöntjük a kávés-csészébe és kortyolva megisszuk. Fogyasszuk, ha „bal lábbal keltünk fel”, ha reggel rossz a hangulatunk, ha nyomasztó álmok után ébredtünk, ha front érzékenyek vagyunk, ha dühösek vagyunk az egész világra. Az idegekre való legjobb házi szer!

Már 1611-ben gyógyszerként használták a Karmelita szeszt. Fõ alkotórésze a citromfû, mely az egész szervezetet védi a meteorológiai hatásoktól.

Csipetnyi citromfű levelet, izsópot, bazsalikomot, mentát és zsályát, valamint egy evőkanálnyi ánizst két liter pálinkában 20 napig kell  áztatni, majd leszűrni és gondosan lezárva tárolni. Naponta kétszer kb. 3 cl-t javallott fogyasztani, főleg az időjárási frontok idején.

(XXI. Századi jó tanács: Fogyasztása reggel csak akkor javasolt, ha nem ülünk autóba! )

 

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × 1 =