Szerveink működése 1-15 óra között

Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben?

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periodikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje, így a táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként “váltja egymást” a munkában, a maga idejében az éppen aktuális “dolgozó” birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.

1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben  a legalacsonyabb.
A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad  tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész  napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a  legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk  szervezetünket a  salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja,  tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd  később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd  elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor  érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.