Szerveink működése 15 órától

Az epe problémákkal küszködők miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször?

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periodikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje, így a táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként “váltja egymást” a munkában, a maga idejében az éppen aktuális “dolgozó” birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes  folyadékot. (Angoloknál az „ötórai” tea ideje). Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje  teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes  energia bedobással.

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal, lehetőleg semmivel. Esetleg kevés tiszta víz!
Vérnyomásunk csökken,  szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben.

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre.
Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink  kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett “hármas melegítő” időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a  legpihentetőbb  alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.
23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a  szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia az életerő(Qi), ami vitalitást, életerőt jelent.
A keringés akadályoztatása  betegséghez vezet, érdemes tehát figyelemmel  kísérni biológiai óránkat.